Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nem Adom Fel

Balla István-Czeglédi Fanni Élet+Stílus

„Volt, aki dupla adag ételt rendelt, kérte, az egyiket adjuk egy rászorulónak”

A járvány az ország összes vendéglátóhelyét nehéz helyzetbe hozta, és bár a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató éttermek kapnak állami támogatást a dolgozóik után, náluk valamelyest nagyobb kihívást jelentett egyben tartani a csapatot, és folyamatosan megerősíteni a kollégáikban azt az érzést, hogy szükség van rájuk, és visszavárják őket. A budapesti Nem Adom Fel kávézó dolgozóival, és a szekszárdi, de már a fővárosban is működő Ízlelő étterem tulajdonosával beszélgettünk.

hvg.hu Vállalkozás

“Kész csoda, hogy most itt vagyunk” - videó

Budapest egyetlen olyan kávézójában jártunk, ahol szinte kizárólag fogyatékos emberek dolgoznak. A vendégek elégedettek, jól érzik magukat, az ott dolgozóknak egy a szokásosnál is többet jelent. Videó.

Molnár Csaba Vállalkozás

Ilyen kávézóból nincs több Budapesten

Lett egy kávézó Budapesten, ahol szinte semmi sem olyan, mint a többiben, mégis minden nagyon rendben van, a kávé finom, a süti omlós, a kiszolgálás gyors és pontos. A nyitás után két nappal már telt házzal mentek, pedig messze vannak a bulinegyedtől, és a kollégák többsége nemhogy a vendéglátásban nem dolgozott még, de sehol sem. Budapest első olyan kávézójában jártunk, ahol szinte csak fogyatékos emberek dolgoznak. Ők szolgálnak fel, ők készítik a sütiket, ők főzik a kávét. És ők örülnek a legjobban, ők a legelégedettebbek.

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Nyilvánosságra hozták a 15 éve titkolt szerződést, amelyet Borkai győri polgármesterként az Audival kötött

Nyilvánosságra hozták a 15 éve titkolt szerződést, amelyet Borkai győri polgármesterként az Audival kötött

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

A címlapról ajánljuk